Hajdúnánáson várják strandröpiseket
A
Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség immár harmadik alkalommal rendezi meg
a Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokságot. A versenyen
ismét női, férfi (szombatonként) és vegyes párosok (vasárnaponként) vehetnek
részt játéktudástól és előképzettségtől függetlenül.
A második fordulót – amely egyben a Hajdúnánási Strandröplabda Bajnokság első fordulója – a sportág szempontjából a megyében egyedülálló helyi adottságokkal rendelkező Hajdúnánási Gyógyfürdőben rendezik meg május 30-án és 31-én.
Minden fordulóban minden résztvevő traubisodát kap ajándékba, ezen kívül igen változatos a megnyerhető díjak, ajándékok sora - a reklámtárgyaktól kezdve az egy hetes ingyenes görögországi tengerparti apartmanokig.
Az előkelő helyeken végzők fordulónként és az összesítést követően is értékes ajándékokat vehetnek át a versenyeket szervezők; a Ráthonyi Kft., mint főtámogató és a Hajdú-bihari Napló, mint fő média-támogató jóvoltából.
Az
összesített versenyek (női, férfi, vegyes) egyéni győztesei ezúttal az
érmeken, kupákon kívül pénzdíjat és az első három helyezettek nagyobb
mennyiségű traubisodát (az első helyezettek: 366 litert, a második
helyezettek: 244 litert, a harmadik helyezettek: 122 litert) nyernek.
A tavalyi és tavalyelőtti képek, eredmények,
az idei versenykiírás, a szabályok és a versennyel kapcsolatos más
információk megtalálhatók a Szövetség honlapjánhttp://hajduvolley.fw.hu/ és
a Facebookon (https://www.facebook.com/hbmstrandroplabda ).
Készült egy videó is a versenyről:
https://www.youtube.com/watch?v=Pku0kl5aikg&feature=youtu.be
A bajnokságból hátralévő időpontok és helyszínek:
2. forduló: 2015. május 30-31., Hajdúnánás: Hajdúnánási Gyógyfürdőhttp://www.nanasfurdo.hu/
3. forduló: 2015. július 4-5., Püspökladány: http://www.pl-varosuzemelteto.hu/gyogyfurdo/statikus/bemutatkozas.html
4. forduló: 2015. július 18-19., Hajdúböszörmény, Városi Strandhttp://www.termalfurdo.net/furdo/hajduboszormenyi-varosi-furdo-hajduboszormeny
5. forduló: 2015. július 25-26., Hajdúszoboszló, Hungarosta Gyógy- Termál és
Strandfürdő http://www.hungarospa.hu/
6. forduló: 2015. augusztus 1-2., Debrecen: Aquaticum Strandfürdőhttp://www.aquaticum.hu/indexb.php?site=str
7. forduló: 2015. augusztus 22-23., Hajdúböszörmény, Városi Strandhttp://www.termalfurdo.net/furdo/hajduboszormenyi-varosi-furdo-hajduboszormeny
8. forduló: 2015. szeptember 5-6., Balmazújváros: Kamilla Gyógy- Termál és
Strandfürdő http://www.balmazujvaros.hu/index.php/turizmus/termal-es-strandfurdo