A Tikkadt Szöcske Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság idei hatodik fordulójára Hajdúböszörményben kerül sor az előttünk álló hétvégén – írja közleményében a szervező Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség.
Mivel már az utolsó előtti fordulóról van szó – az utolsót augusztus 10-én és 11-én rendezik Berekfürdőben – az összesített pontverseny szempontjából is érdekes lehet, hogy ki hogyan szerepel.
Augusztus 3-án (szombaton) a női és férfi párosokat, míg augusztus 4-én (vasárnap) a vegyes párosokat várják a szervezők a strand főbejáratánál 9 és 10 óra között. A versenyen játéktudástól függetlenül bárki indulhat. Mivel előzetesen Balmazújvárosból, Hajdúböszörményből és az Eötvös DSE-ből több utánpótlás korú játékos jelezte részvételét, ezért U14-es versenyt is rendeznek. Szintén a fiataloknak (is) kedvezve minden játékos a nevezésnél egy sorszámot kap, amely alapján szombaton az eredményhirdetésnél röplabdázással kapcsolatos tombolatárgyakat sorsolnak ki.

Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség
A tombolatárgyakon kívül a mostani fordulóban is minden résztvevő Tikkadt Szöcske üdítőt kap ajándékba, de ezen kívül is változatos lesz a megnyerhető díjak, ajándékok sora:
- az első három helyezettek érem és oklevél díjazásban részesülnek,
- az első helyezett csapatok mindkét tagja külön-külön kupát nyer,
- a Bocskai Strandfürdő jóvoltából a győztesek fürdőbelépőket vehetnek át.
Az eredmények, képek és a versennyel kapcsolatos más információk megtalálhatók a szövetség honlapján és a Facebookon.