Az Eötvös DSE több tagja is remekül szerepelt az utóbbi idők strandröplabda-megmérettetésein. Az országos bajnokságban Vajda Beáta társával megnyerte az első fordulót, míg a Tikkadt Szöcske legutóbbi versenyhétvégéjén a fiatalok között és a felnőtt kategóriában is debreceni sikernek örülhettek a kilátogatók. A hétvégi eredményekről és a közelgő versenyekről a Tikkadt Szöcske egyik éllovasa, Korompay Zsuzsanna beszélt a Hajdú-bihari Naplónak.
Az országosban is élen
Az Országos Strandröplabda Bajnokság első fordulóját Tatán rendezték meg. A vírus miatt összesen kettő fordulós lesz a kiírás, a hónap végén egy döntővel megkoronázva a játékosok teljesítményét. Vajda Beáta, az Eötvös DSE röpise Vecsey Fannival győzedelmeskedni tudott, így biztos előnnyel várhatja a következő megmérettetést.

Fotó: Eötvös DSE
A fiatal sportoló számára nem idegen a siker, hiszen NB I.-es teremjátékosként négyszeres román bajnok, U22-es Eb-második, U22-es vb-ötödik, illetve több nemzetközi tornán is diadalmaskodni tudott már. Eddigi rövid magyar pályafutása alatt pedig megszerezte az Eötvös DSE első A-kategóriás strandröplabda aranyérmét, nyert B-kategóriában, illetve Park-Side Out Kupa és Tikkadt Szöcske-forduló győztesnek is mondhatja magát.
Házon belül dőlhet el
Az ob-fordulóval egy időben a Tikkadt Szöcske Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság idei ötödik fordulóját is megrendezték, Berekfürdőn. A lányok 2004-ben és azután születetteknek rendezett kategóriájában ismét az Eötvös DSE játékosai, Fehér Zsófia és Szanics Anikó győztek.

Fotó: Eötvös DSE
A felnőtteknél a Béni Kitti – Tóth Kinga páros nyert, a dobogó harmadik fokára pedig Fehérvári Vivien és Korompay Zsuzsanna állhatott, így az egyesület újabb érmekkel gazdagodott. Bár Béni Kitti – az utóbbi időben jócskán feljavuló teljesítményével – lőtávolba ért, az utolsó két forduló előtt változatlanul Fehérvári Vivien és Korompay Zsuzsanna kettőse áll az élen, 31-31 ponttal. – Kitti három pontra van tőlünk, és már nincs sok hátra a kiírásból. Párjával, Tóth Kingával összeszokott párost alkotnak, és rengeteget edzenek. Már országos szinten is el tudtak indulni, első alkalommal rögtön bronzérmet szerezve. Mi Viviennel az utóbbi időben volt, hogy edzeni sem tudtunk együtt sajnos, ami megnehezítette a dolgunkat, azonban nincs mentség, az utolsó két fordulóban szeretnénk bebiztosítani a végső győzelmünket.
„Amennyiben összejön a bajnoki cím, friss párosként további fejlődési lehetőségek után nézünk, akár az ob is szóba jöhet”
– nyilatkozta Korompay Zsuzsanna.
A berekfürdői fordulóban a férfiaknál Árvai Péter és Vincze Tamás, a vegyes párosoknál pedig Nagy Márton és Nagy-Szabó Kármen diadalmaskodott.

Fotó: Eötvös DSE
A verseny következő fordulójára augusztus 15. és 16. között kerül sor Debrecenben, az Aquaticum Strandon.
Péter Szabolcs