13 órája
A vármegyei strandröplabda-bajnokság idei első fordulóját vasárnap és hétfőn Debrecenben, a Kerekestelepi Fürdőben rendezték. A Tikkadt Szöcske nyitóköre minden kategóriában szép nevezést hozott.
Az erről szóló közlemény szerint a vármegyei egyesületek tagjain kívül sokan érkeztek a megyén kívülről is a Tikkadt Szöcske Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság idei első állomására, de Szlovákiából is utaztak játékosok. A női kategóriában Lengyel Panni és termes csapattársa, Pálfi Kitti izgalmas döntőben győztek klubtársaik, Kovács Anett és Kozma Kitti ellen. A bronzérmek Bak Csenge és Horváth Eszter nyakaiba kerültek.
Forrás: Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság
Az U18-as korosztálynak meghirdetett leány versenyben is „eötvösös” fölény volt, az első négy pár közé három páros is ebből az egyesületből került ki. Sok mérkőzés minimális különbséggel dőlt el. A kategória tavalyi összetett bajnoka, a Dobi–Rózsa páros előbb a Nyitrai Lili–Zombori-Bódi Boglárka kettőstől, majd a Kis Polli–Moravecz Blanka párostól kapott ki szoros mérkőzésen, így a nyitófordulóban meg kellett, hogy elégedjenek az ötödik hellyel. Végül a két U15-ös eötvösös pár a harmadik helyért játszott egymással, a mérkőzés végét Kis Polliék bírták jobban. A döntőben a kunhegyesi Hajdu Hanna–Mercz Virág duót Lengyel Panna és Nagy Laura győzték le.
Forrás: Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság
A férfiaknál Hunyadvári Ottó és Tóth Attila veretlenül léphettek a képzeletbeli dobogó tetejére, megelőzve Pilka Gábort és Puskás Kristófot, illetve Bacsó Mátét és Oláh Tamást.
Forrás: Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság
A vegyes párosoknál Nagy-Szabó Kármen és Nagy Márton végeztek az élen és vehették át az érmeken, okleveleken és kupákon kívül a támogatók felajánlásait. Lengyel Panna Pilka Gáborral az oldalán itt is a döntőig menetelt, de ebben a kategóriában végül ezüstéremmel zárt. A harmadik helyet Pálfi Kitti és Nádasdi Péter szerezték meg.
Forrás: Tikkadt Szöcske Strandröplabda Bajnokság
A második fordulót június 15-én és 16-án Hajdúböszörményben tartják. Szombaton a női, az U18-as lány és a férfi párosok, míg vasárnap a vegyes párosok játszanak.