A Gyógy-és Strandfürdő hagyományosan kiváló házigazdája volt a rendezvénynek. A szépen felállított pályák mellett új slag és hűtőszekrény is várta a játékosokat. Valószínűleg a fentiek is hozzájárultak ahhoz, hogy ismét szép számmal neveztek a sportolók, a kunhegyesi, karcagi, debreceni, nyíregyházi, berettyóújfalui párosokon kívül ismét érkeztek Romániából és Szlovákiából is játékosok.
A női kategóriában a sérülése után visszatérő Fehérvári Vivien Andrea az előző fordulóban is győztes Magyar Fruzsinával az oldalán nyert. Az ezüstérmeket Kozma Kitti és Végh Kitti Nikolett vihették haza, az U18-as Molnár Janka és Nagy Laura pedig a felnőtt mezőnyben is érmeket tudtak ezúttal nyerni.
Az összesített pontversenyben Kozma Kitti vezet 12 ponttal, a 10 pontos Magyar Fruzsina és az egyaránt 9 ponttal álló Lengyel Panna és Pálfi Kitti előtt.
Az U18-as korosztálynak meghirdetett leány versenyt az Aradról érkező Fekete Briana-Pamela és Iuhasz Zita nyerték meg. Második helyen végzett a kunhegyesi Dobi Fanni és Rózsa Viktória, míg Nagy Laura és Molnár Janka itt is bronzérmeket vehettek át.
Az összesített pontversenyt Nagy Laura vezeti 20 ponttal. Mögötte holtversenyben 15-15 ponttal áll Dobi Fanni és Rózsa Viktória.
A férfiaknál is román siker született, nagy küzdelemben Iuhasz Antonio és Ursulescu Tudor győztek. Második helyre ért be Földes Dániel és Somogyi Tibor megelőzve klubtársaikat, Lovász Bencét és Molnár Balázst.
Az összesített pontversenyben hármas holtverseny van az élen az egyaránt 10 pontos Pilka Gábor, Puskás Kristóf és Tóth Attila között.
A vegyes párosoknál a 17 csapatos mezőny élén veretlenül zárt Pálfi Kitti és Nádasdi Péter megelőzve két házaspárt, a Nagyváradról érkező lavia Chis, Laurean Andrei Crisan kettőst, valamint Fekete Vivient és Fekete Áront.
Az összesített pontverseny élén ebben a kategóriában is hármas holtverseny van az élen, Pálfi Kittinek, Nádasdi Péternek és Pilka Gábornak is 17-17 pontja van.
A negyedik fordulóra július 20-án és 21-én Kunhegyesen kerül sor. Szombaton a női, az U18-as lány és a férfi párosok, míg vasárnap a vegyes párosok játszanak.
A képek, eredmények megtalálhatók a Szövetség honlapján (http://hajduvolley.fw.hu ) és a Facebookon ( https://www.facebook.com/hbmstrandroplabda ).