A Tikkadt Szöcske Hajdú-Bihar Megyei Nyílt Strandröplabda Bajnokság idei első fordulóját vasárnap és hétfőn Debrecenben, a Kerekestelepi Fürdőben rendezték. A megyei egyesületek tagjain kívül érkeztek Kunhegyesről, Nyíregyházáról, a felvidéki Mustang Beachvolley Club jóvoltából külföldi játékosok is részt vettek a versenyen, sőt Török Zsombor személyében jelenlegi válogatott röplabdázó is játszott. A női kategóriában az Eötvös DSE két volt játékosa, a Németországban élő Pálfi Kitti és az USA-ban tanuló Fehérvári Vivien győztek a klub két jelenlegi játékosa, Kovács Anett és Kozma Kitti előtt. A harmadik helyre két doktornő, Dr. Kovács Katalin és Dr. Korompay Zsuzsanna értek be.

Forrás: Tikkadt Szöcske Hajdú-Bihar Megyei Nyílt Strandröplabda
Bajnokság
Az U18-as korosztálynak meghirdetett leány versenyben nagykaposi győzelem született, Ramona Vajdová és Zoe Kaszonyiová az utolsó pillanatban fordították a maguk javára a döntő eredményét az Aquaticum – Eötvös DSE versenyzőjeivel, Veress Petrával és Zombori-Bódi Boglárkával szemben. A bronzérmek – Kurucz Virág és Maróti Noémi révén – Kunhegyesre kerültek.
A férfiaknál a tavalyi fordulókban is jól szereplő Pilka Gábor és Puskás Kristóf végeztek az első helyen megelőzve a Lukács Sándor – Szálkai Balázs és a Dandé Zsombor – Tacsi Zalán kettősöket.

Forrás: Tikkadt Szöcske Hajdú-Bihar Megyei Nyílt Strandröplabda
Bajnokság
A vegyes párosoknál magas színvonalú és izgalmas összecsapásokra került sor. A legjobb három közé jutásért vívott találkozókon kettő is csak minimális különbséggel dőlt el. Aztán a legjobb három közötti körmérkőzéses döntőn is csak 2-3 pont döntött. Végül Semperger Dorina és Török Zsombor vihették haza az aranyérmeket, okleveleket, kupákat és az Italműhely Kft felajánlásait. A második helyet Pálfi Kitti és Nádasdi Péter szerezték meg, míg a bronzérmek Fehérvári Vivien és Rácz Illés nyakaiba kerültek.

Forrás: Tikkadt Szöcske Hajdú-Bihar Megyei Nyílt Strandröplabda
Bajnokság
A második fordulót a tervek szerint június 13-án Hajdúdorogon rendezik. Regisztráció szombaton 9:00 – 9:30 között a Strand főbejáratánál.
A képek, eredmények megtalálhatók a Szövetség honlapján és a Facebookon.