IV. kcs. leány városi/megyei röplabda diákolimpia
forgatókönyve
2015/2016
Sorsolási számok:
1./ Hunyadi Ált. Isk. Debrecen
2./ Bárdos Lajos Ált. Isk. Hajdúszoboszló
3. / Bolyai J. Ált. Isk. Debrecen
4./ Petőfi Sándor Ált. Isk. Debrecen
5./ Svetits Kat. Gimn. és Ált. Isk. Debrecen
6./ Eötvös József Ált Isk. Hajdúböszörmény
Lebonyolítás:
A 2 megyei csapat (Bárdos és Eötvös) 2 fordulóban eldönti alkalmanként 2-2 mérkőzéssel a sorrendet
Az 4 debreceni csapat mindegyike rendez egy tornát.
Így minden csapat kétszer találkozik egymással és 1 alkalommal pihen.
A fordulók első mérkőzéseinek időpontja fix, a további mérkőzések az előbbi befejezése után a csapatok első meccse esetén 15 perc múlva kezdődnek.
Amikor már játszott a 2 csapat, a bemelegítés 10 perc.
A mérkőzések 2 nyert játszmáig (döntő szett is 25-ig) tartanak.
A megyei döntőbe a Debrecen I, II, helyezettje, valamint a 2 megyei csapat kerül.
A MEGYEI DÖNTŐ: 2016. április 08-án pénteken 10.30 órai kezdettel Hajdúszoboszlón a Bárdos L. Ált. Isk. tornacsarnokában lesz
A megyei I. helyezett az országos selejtezőbe, vagy kevesebb nevező esetén az
országos elődöntőbe jut.
A II. helyezett meghívást kérhet a fel nem töltött selejtezős ill. elődöntős helyekre.
Pályázni kell mind a selejtező mind pedig az elődöntő megrendezésére Rozsondai
Tibor úron keresztül. (20/9388066) ill.
Rozsondai H-B M.Diáksport Titkár E-mail : hajdu.diaksport@gmail.com
Az országos küzdelmekre a nevezési határidő 2016. április 19. kedd 12.00 óra
MÉRKŐZÉSEK IDŐRENDJE
(melegítés 08.30-tól.)
Időrend:
09.00 Hunyadi - Svetits
Kb. 10.00 Svetits - Bolyai
Kb. 11.00 Bolyai - Hunyadi
A Petőfi pihen
A decemberi forduló (amit a Bárdos rendezett volna) elmarad, így minden csapat akkor rendez, amikor eredetileg vállalta.
(melegítés 08.30-tól.)
Időrend:
09.00 Bolyai - Svetits
Kb. 10.00 Svetits - Petőfi
Kb. 11.00 Petőfi - Bolyai
A Hunyadi pihen
3. forduló 2016. február 18. csütörtök 09.00-tól a Petőfiben (Debrecen)
(melegítés 08.30-tól.)
Időrend:
09.00 Petőfi - Hunyadi
Kb. 10.00 Hunyadi - Bolyai
Kb. 11.00 Bolyai - Petőfi
A Svetits pihen
4. forduló 2016. március 07. hétfő 13.00 Svetitsben
(melegítés 12.30-tól.)
Időrend:
13.00 Svetits - Hunyadi
Kb. 14.00 Hunyadi - Petőfi
Kb. 15.00 Petőfi - Svetits
A Bolyai pihen
TABELLA
Csapat |
1. Hunyadi Debrecen |
2. Svetits. Debrecen |
3. Bolyai Debrecen |
4. Petőfi Debrecen |
Játszma |
Pont |
H.
|
||
1. Hunyadi Debrecen |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||||
2.
Svetits Debrecen |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||||
3. Bolyai Debrecen |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|||||
4. Petőfi Debrecen |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A városi bajnokság végeredménye
CSAPAT TESTNEVELŐ
1.
2.
3.
4.
A MEGYEI DÖNTŐ: 2016. április 08-án pénteken 10.30 órai kezdettel Hajdúszoboszlón a Bárdos L. Ált. Isk. tornacsarnokában lesz.
Erről az eredmények ismeretében külön időrend készül
A megyei győztes az országos elődöntő résztvevője ahol vállalhat rendezést
A II. helyezett kérheti a meghívást a selejtezőbe, ahol vállalhat rendezést,( selejtező hiányában az elődöntőbe kerülhet)
Debrecen, 2015-11. 19.
Farkas Istvánné