Akikre büszkék vagyunk

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése FODOR ANTAL részére Debrecen röplabdasportjában betöltött meghatározó szerepű munkássága elismerésekért Debrecen város Hajós Alfréd díját adományozta. Gratulálunk!

Első osztályú játékvezetők

Ismét egy örömhír a megyei röplabda háztájáról:

Jámbor Tamás és Suba István immár NB I-es játékvezetők. A két sportember eddigi életútja sok közös vonást mutat: Mindketten középiskolában tanítanak, mindketten a DEAC NB I-es csapatában játszottak, majd pályafutásuk befejezését követően előtérbe került életükben a játékvezetés. 2010-ben tettek I. osztályú játékvezetői vizsgát, majd a pozitív ellenőri jelentések hatására 2013. végétől a legmagasabb szintű hazai mérkőzéseken működhetnek.

Jelenleg egy mentori programban is részt vesznek, ahol tovább bővíthetik ismereteiket. Mentoruk Hóbor Béla, aki négy Olimpián tevékenykedett. 2000-ben, Sydneyben és 2008-ban, Pekingben olimpiai döntőkön volt második játékvezető. 2004-ben, Athénban az olasz-orosz férfi elődöntőn bíráskodott, 2012-ben Londonban az orosz-brazil döntőt vezette. Emellett számos nemzetközi versenyt (Világ Liga, Világ Kupa, Európa Bajnokság, Világbajnokság, Bajnokok Ligája) irányított. A hajdú-bihari kötődést erősíti, hogy eddig négy Eötvös Kupán volt első játékvezető. Többek között Jámbor Tamással és Suba Istvánnal is vezettek már Eötvös Kupa döntőt.

A két hajdú-bihari játékvezetőnek gratulálunk és további sportsikereket kívánunk!

2012. december 13-án az Országházban jelentős kitüntetésben részesült FARKAS ISTVÁNNÉ "a diáksportban kifejtett több évtizedes kiemelkedő munkáért".

Az emlékplakettet Balogh Gábortól, a Magyar Diáksport Szövetség új elnökétől és Kövér László házelnöktől vehette át a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség titkára.

A kitüntetések átadására a Magyar Diáksport Szövetség 25 éves születésnapja alkalmából került sor.

A Magyar Diáksport Szövetség  25 éves történetének minden évében jelentős szerepet vállat sokak Gyöngyikéje vagy Gyöngyi nénije, aki a 25 év első 4 évében saját diákcsapataival szerepelt az országos döntőkben, majd az elmúlt 21 évet a Magyar Diáksport Szövetség  Röplabda Munkabizottságának vezetőjeként segítette.

 

A kitüntetéshez szívből gratulálunk!

A megyei közgyűlés PÓSER PÁL részére több éven keresztül kifejtett kiemelkedő színvonalú és eredményes edzői és sportvezetői tevékenységéért Kovács Pál-díjat adományozott.

A kitüntetéshez szívből gratulálunk!

A leghosszabb ideig tartó teremröplabdázás világcsúcsát tartják megyénk röplabdázói!!!

Debrecen Megyei Jogú Város Közgyűlése a megyei röplabda szövetség elnöke, SZOMBATHY ANDRÁS részére Debrecen röplabdasportjában betöltött meghatározó szerepű sportvezetői munkássága elismerésekért Debrecen város Hajós Alfréd díját adományozta.

http://www.hunvolley.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=380:szombathy-andras-hajos-alfred-dijas&catid=1:latest-news&Itemid=50

A megyei röplabdasport két kimagasló személyisége POLGÁR SÁNDOR, a Tóth Árpád Gimnázium nyugalmazott igazgatója és PÓSER PÁL, a megyei röplabda szövetség tiszteletbeli elnöke a megyei önkormányzat emlékérmét vehették át Szólláth Tibortól, a megyei közgyűlés alelnökétől. Mindkét kitüntetettnek szívből gratulálunk!

Örömünnep az Agráron: A csepeli 3:1-es vereséget követően most minden összejött. A visszavágó előtt volt játékosai és a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség vezetői köszöntötték FODOR ANTAL edzőt hatvanadik születésnapja alkalmából, majd mostani játékosai három izgalmas játszmában harcolták ki a felsőházba jutást. A születésnaphoz és a feljutáshoz szívből gratulálunk!

2006. december 8-án dr. Buda György elnök a Magyar Röplabda Szövetség fennállásának 60. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepségen a Magyar Röplabdasport fejlesztésében és fenntartásában nyújtott kimagasló szakmai tevékenységéért FARKAS ISTVÁNNÉ részére a "Magyar Röplabdáért Emlékplakett"-et adományozta.

 Rácz Róbert a megyei közgyűlés elnöke SZOMBATHY ANDRÁS részére több éven keresztül kifejtett kiemelkedő színvonalú és eredményes edzői, testnevelő tanári és sportvezetői tevékenységéért Kovács Pál-díjat adományozott.

Mindkét kitüntetettnek gratulálunk!!!