A MEVZA nemzetközi utánpótlástorna kerül megrendezésre Debrecenben
2010. december 28-30. között összesen 11 korosztályos nemzeti válogatott
részvételével.

A
röplabda hajdúsági szerelmesei örülhetnek, hiszen néhány hónappal ezelőtt, a
14. Eötvös Kupán számos klubcsapat mellett a chilei és a tunéziai lány-,
valamint a svájci- és a magyar válogatott játékosainak labdameneteiben
gyönyörködhettek, ezúttal pedig a cseh-, a holland-, a román-, az osztrák-, a
szlovák- és a magyar lány-, valamint a cseh-, szlovák-, osztrák-, horvát- és
magyar fiú ifjúsági válogatottakat láthatják a debreceni helyszíneken. A MEZVA
(Middle European Volleyball Zonal Association, Közép-európai Röplabda
Szövetség) évente rendezi meg a versenyt, melyen most az 1993-ben és azután
született fiúk, valamint az 1994-ben és azután született lányok
szerepelhetnek. A nemzeti válogatottaknak remek alkalom ez a verseny, hiszen
januárban EB- selejtező következik. A mostani tornán tehát a csapatok a nagy
megmérettetés előtti utolsó felkészülési mérkőzéseiket játsszák, ezért nagy
küzdelmekre, magas szintű játékra van kilátás.
A találkozókra két helyszínen kerül sor, az Oláh Gábor Utcai Csarnokban és az
Agrártudományi Egyetem Csarnokában. Mindkét helyszínen az összes mérkőzésre
ingyenes a belépés.