Nemzetközi röplabdaverseny Debrecenben

2010.12.26 17:05 órakor feltéve
2010.12.27 09:22 órakor frissítve
Nemzetközi röplabdaverseny Debrecenben

December 28-30. között rendezik meg Debrecenben (összesen tizenegy korosztályos nemzeti válogatott részvételével) a MEVZA (Middle European Volleyball Zonal Association, Közép-európai Röplabda Szövetség) nemzetközi utánpótlástornát.

 
 A röplabda hajdúsági szerelmesei tehát örülhetnek, hiszen a cseh-, a holland-, a román-, az osztrák-, a szlovák- és a magyar lány-, valamint a cseh-, szlovák-, osztrák-, horvát- és magyar fiú ifjúsági válogatottakat láthatják a debreceni helyszíneken.

Évente megrendezik

A MEVZA évente rendezi meg a versenyt, melyen most az 1993-ben és azután született fiúk, valamint az 1994-ben és azután született lányok szerepelhetnek. A nemzeti válogatottaknak remek alkalom ez a verseny az erőfelmérésre, mivel januárban EB-selejtező következik. A mostani tornán tehát a csapatok a nagy megmérettetés előtti utolsó felkészülési mérkőzéseiket játsszák, ezért nagy küzdelmekre, magas szintű játékra van kilátás.

A találkozókra két helyszínen kerül sor, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban és az Agrártudományi Egyetem Csarnokában. Mindkét helyszínen az összes mérkőzésre ingyenes a belépés.