MEVZA nemzetközi röplabdatorna, Debrecen - Első nap, lányok

2010.12.29 10:12 órakor feltéve
2010.12.29 10:14 órakor frissítve
MEVZA nemzetközi röplabdatorna, Debrecen - Első nap, lányok

Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban pályára lépett az első két lány csapat, Hollandia a Cseh Köztársasággal játszott a debreceni MEVZA torna nyitómérkőzésén.

A háttérben a magyar lányok melegítettek, és néha-néha lopva, de odapillantottak a pályára, ahol a kiegyenlített küzdelemnek köszönhetően a csapatok testvériesen megosztoztak az első két játszmán.

A jelentős magasság- és általános fizikai fölényben játszó cseh lányok azonban nem hagyták kiénekelni a sajtot a szájukból és végig irányítva behúzták az első győzelmet – az persze csak később derült ki, mennyibe került az elbukott szett. Hiszen a versenykiírás szerint 3:0 arányú győzelemért három, 2:1 arányú győzelemért két pont jár, s mivel mindenki játszik mindenkivel, meglehet, hogy épp ezt a pont fog hiányozni nekik a végelszámolásnál.

Igazán hazai lett a terep

Ezután végre igazán hazai lett a terep, jöttek mi lányaink, láthatóan felszabadultan és önbizalomtól eltökélten - az eltökéltségre pedig igencsak szükség volt, mert a velünk szemben álló szlovák csapat is győzelmi tervekkel érkezett a cívisvárosba. Sajnos a jó kezdés után hamar kiderült, hogy a komoly fizikai hátrányt csak ideig-óráig lehet lelkesedéssel pótolni, voltak ugyan szép periódusaink, ám a szlovák hölgyek végig uralták a mérkőzést. Németh Lajos szövetségi kapitány remek ütemérzékkel kért időt az első szett derekán, lányaink pedig zsinórban öt pontot hoztak a vendégeken, ám ettől a szlovákok sajnos új erőre kaptak és végül 25-17 arányban behúzták az első játszmát.

A lányok alaposan felpaprikázódtak a simán elbukott első felvonás miatt és azonnal elhúztunk 3:0-ra, a közönség pedig joggal bízhatott az egyenlítésben, ám a szlovák csapat megint nagyon hamar rendezte sorait és pár percen belül ott lihegtek a nyakunkon.

De csak lihegtek, mert egy-két pontnál közelebb nemigen jutottak, sőt, 8:4-re megint mi húztunk el, nem csoda, hogy jött a következő időkérés szlovák részről. A három-négypontos előnyt szépen tartottuk, és ez láthatóan elbizonytalanította a vendégcsapatot is, egyre több hiba csúszott be a játékukba, míg a mieink pontról-pontra felszabadultabban játszottak. A játszma hajrájára 22:16-os előnnyel „érkeztünk” meg. A szlovák lányok ekkor megint ránk ijesztettek, ám két pontnál közelebb nem jutottak, a vége 25:22 ide! Jöhetett a döntő játszma.

És jött három szlovák pont kezdésnek, amire egy szép sánc és két csodás mentés volt a válasz, így sikerült kordában, azaz pár pontnyi közelségben tartani az ellenfelet. Egy darabig. 10:5-nél Németh Lajos újra időt kért, fel is jöttünk három pontra, ekkor azonban valami eltört….pár percen belül az eddigi legnagyobb különbséget, tíz pontot mutatott a kijelző és komoly veszélybe került a győzelem lehetősége. Azonban hiába az időkérés, ha még a szerencse is az ellenfél mellé áll, a hálóról lecsorgó szerva, a két centivel kicsúszó blokk mind-mind csak növelték hátrányunkat, a lányok pedig láthatóan maguk sem hittek abban, hogy ekkora különbséget ledolgozhatnak. Nem is sikerült, így be kellett érnünk az egy ponttal és a reménnyel, hogy délután Románia ellen meglesz az első győzelem.

Ausztria - Cseh Köztársaság

A nap harmadik derbijét Ausztria és a hollandokat legyőző Cseh Köztársaság vívta. Az osztrák lányok láthatóan kilógnak a mezőnyből…lefelé. Hatalmas méretbeli hátrányukat azonban rengeteg lelkesedéssel igyekeznek pótolni, és ez a cseh válogatott ellen is egészen sokáig működött. Sőt, még egy játszmát is sikerült elhalászniuk a jóval esélyesebb csapattól, igaz, azért a fizikai különbség a végén megmutatkozott.

Következtek a minket legyőző szlovákok és az a román csapat, amely első mérkőzését vívta, így róluk sokat akkor még nem tudtunk mondani. Akkor még. Látva északi szomszédaink ellenünk mutatott teljesítményét és a szlovák lányok hatalmasnak tűnő fizikai fölényét kevesen hitték volna, hogy a román csapat tulajdonképpen macska-egér harcot vív majd velük. Az első két játszmában egyszerűen szétzilálták a megbízhatóan, ám egyszínűen játszó szlovákokat, és az elbukott harmadik játszma is kizárólag annak volt köszönhető, hogy a román kapitány az F-csapatát játszatta az utolsó felvonásban.

A holland-osztrák meccsen az volt a kérdés, vajon a lelkes, ámde a mezőnyben aprócska „sógornők” mennyire tudják megnehezíteni a hatalmas tulipános lányokat. Nos, egy játszmára megint jók voltak, a vége azonban pont ugyanúgy sült el, mint a csehek ellen, kettő-egyes vereséggel.

Jöhetett a várva-várt utolsó összecsapás, amelyen a mi lányainknak kellett csodát tenniük – jelesül legyőzni a szinte virtuóz módon játékos román gárdát. Tóth Tamás elnök a meccs előtt abban bízott, hogy a román lányok ellőtték puskaporuk javát, és való igaz, egy meglepetés győzelemmel akár a csoportelsőség sem volt elérhetetlen a számunkra. Ezzel szemben az első szettben végig futottunk az eredmény után, hiába voltak remek periódusaink, a végjátékra olyan hátránnyal érkeztünk, amin csak szépíteni tudtunk.

A második játszmára kialakult a mérkőzés képe – mezőnyben ugyan tartottuk a román lányokat, ám a végén mindig becsúszott egy-egy apró hiba, nem is beszélve a rengeteg adogatás- és fogadás-rontásról, amelyek mindig a lehető legrosszabb időpontban jöttek. Nem mintha létezne jó időpont a hibára…

A második játszma elvesztésével egyértelművé vált, a magyar válogatott a becsületéért és a később igen fontosnak számító egy pontért kell küzdjön az utolsó felvonásban. Ez lett a legszorosabb és egyben legizgalmasabb is, sőt, a játszma közepéig a magyar csapat vezetett, de már ekkor látszott, ennyi hibával nehéz lesz megtartani az előnyt.

Rendre jöttek a szervahibák, az elrontott fogadások és hiába tartottuk magunkat derekasan, látszott, ha a románok egy fokozattal feljebb kapcsolnak, bajba kerülünk. Ettől függetlenül rettentő szoros lett a játszma vége, 22-22-nél még úgy tűnt, akár meg is lehet a becsületjátszma, ám a végét a vendégek bírták jobban, s szorosan, de szettveszteség nélkül jutottak túl az első játéknapon.

29-én reggel fél 9-től folytatódnak a küzdelmek, aki teheti, látogasson ki a mérkőzésekre és szurkoljon a lányoknak, mert van miért!

-Szombathy András-

Az első játéknap eredményei:
Cseh Köztársaság – Hollandia 2:1 (25-19; 23-25; 25-19)

Magyarország – Szlovákia 1:2 (17-25; 25-22; 11-25)

Ausztria – Cseh Köztársaság 1:2 (20-25; 25-21; 19-25)

Szlovákia – Románia 1:2 (21-25; 15-25; 25-20)

Hollandia – Ausztria 1:2 (25-19; 24-26; 21-25)

Románia – Magyarország 3:0 (25-21; 25-19; 25-23)

Az „A” csoport állása:

1. Cseh Köztársaság 4 pont (4-2)

2. Ausztria 3 pont (3-3)

3. Hollandia 2 pont (2-4)

A „B” csoport állása:

1. Románia 5 pont (5-1)

2. Szlovákia 3 pont (3-3)

3. Magyarország 1 pont (1-5)