A magyar röplabda ifjúsági válogatottak 2010. december 28-30. között Debrecenben szerepelnek a MEZVA  nemzetközi utánpótlástornán.

A leány válogatott szövetségi edzője, Németh Lajos évtizedek óta rengeteg szállal kapcsolódik a hazai röplabdázáshoz. Volt már a felnőtt női- és férfi  válogatottnak is a szövetségi kapitánya,  utánpótlás vonalon szintén női és férfi válogatottnál is tevékenykedett vezetőedzőként, dolgozott már vezetőedzőként extraligás női és férfi csapatoknál, és volt már a Magyar Röplabda Szövetség edzőbizottságának elnöke és főtitkára is.

Jelenleg a Magyar Röplabda Szövetség elnökségének tagja, a Szakmai Kollégium vezetője; mestertanárként a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszékének vezetője;  a Sport1 szakkommentátora.

A magyar röplabdázás egyik legnagyobb ismerőjét a közelgő decemberi versenyről és az azt követő Eb-selejtezőről kérdeztük:

- A magyar leány válogatott a szlovák-, a cseh-, az osztrák-, a román és a holland válogatott ellen szerepel Debrecenben MEVZA tornán, amely az utolsó mérkőzéssorozat az Eb-selejtező előtt. Mennyire fontos az eredményesség a debreceni tornán? Hányadik helyre várja a csapatot?

- Természetesen minden mérkőzés, verseny és az eredmény is fontos, de én elsősorban azt tartanám nagy eredménynek, ha a csapat teljesítménye folyamatos fejlődést mutatna. A januári EB selejtezőn való sikeres szereplésnek ez a záloga. Ugyanakkor hazai környezetben elvárható a minél jobb helyezés elérése is.

- Mit tud az ellenfelekről? Játszott-e valamelyikük ellen a magyar együttes 2010-ben, és ha igen, milyen eredményt értek el?

- Az ellenfeleink közül a cseh, osztrák, szlovák csapat ellen már többször is játszottunk, volt amikor mi győztünk és volt olyan, hogy ellenfeleink diadalmaskodtak.  Az eddigi eredmények alapján azt mondhatom, hogy közel egyforma szintet képviselnek az említett együttesek. A hollandok és a románok számunkra eddig ismeretlenek voltak, így nem tudok véleményt mondani Róluk.

- Ez a mostani válogatott mennyiben hasonlít arra a csapatra, amelyik 2008-ban, a 12. Eötvös Kupán szerepelt? 

- Az akkori csapataink („A” és „B” csapattal indultunk 15 fővel) tagjai közül a mostani keretben 9 játékos szerepel. Tapasztalataink alapján ez teljesen normális, hiszen ezek a lányok még nagyon fiatalok. Lehet azt mondani, hogy napról napra változnak, másképp fejlődnek, nem biztos az, hogy a kezdetekben kiválasztottak rövid, vagy hosszabb távon beválnak.

- 2011. januárjában hol és milyen ellenfelekkel játszik a leány ifjúsági válogatott EB- selejtezőt?

- 2011. január 5-9. között Kanal nevű településen (Szlovénia) Belorusszia, Dánia, Szlovénia és Ukrajna hasonló korú játékosokból álló csapatai lesznek ellenfeleink.

- Mi a célkitűzés az EB- selejtezőn?

- Annak ellenére az a célunk, hogy bejussunk a májusi EB döntőbe, hogy ellenfeleink közül a belorusz és az ukrán válogatottról semmilyen információnk sincs! Valószínűsíthető, hogy nem lesz könnyű a feladatot megoldani, annál is inkább mivel új pontszámítási rendszert vezetett be a CEV. Ez azt jelenti, hogy 3 pontot kap az a csapat, amely 3:0, 3:1 arányban, és 2 pontot, ha 3:2 arányban győz. A 3:0, 3:1 vereségért nem jár pont, a 3:2 arányban elvesztett mérkőzés csapatai 1 pontot kapnak. Ez jobban bonyolítja a helyzetet egy 5 csapatos torna esetében.

- A jelenlegi ifjúsági válogatottból kik azok a játékosok, akik egyesületük felnőtt csapatában is meghatározó játékosnak számítanak?

- Dzunic Anna a MÁV Előre Székesfehérvár, Ilyés Bettina az NRK Nyíregyháza, Roma Flóra a Nyíregyházi Főiskola SE NB I Extraliga, Horváth Petra a BITT Kaposvár NRC NB I csapatának stabil kezdő játékosa, Bánlaki Mária a TFSE-KRA NB II felnőtt csapatának liberója,  Rajtuk kívül Borsos Lili, Czina Kata a Vasas illetve a Békéscsaba NB I Extraliga együttesek cserejátékosai.

- Van-e olyan játékos a csapatban, aki a felnőtt válogatottban is számításba jöhet, vagy akinek a legnagyobb esélye van erre?

- Ezt nem tudom megállapítani most. Vannak nagyon tehetséges, szorgalmas játékosaink, de – mint ahogy ezt már említettem – a fejlődésük jelenlegi szakaszában annyi különböző hatás éri Őket, ami alapján nehéz megjósolni jövőjüket.

Köszönjük a válaszokat, szép eredményeket kívánunk a MEZVA tornán és az EB- selejtezőn is a csapatnak!