Sport / Elrajtolnak a megyei röplabdások is
A SZi-Zo Sport Hajdú-Bihar Megyei Felnőtt Röplabda Bajnokság minden eddiginél nagyobb izgalmakat ígér. Mindkét nemnél hatalmas harc várható az érmekért.

A versenykiírás értelmében a Nemzeti Bajnokság első és második osztályában játékengedéllyel rendelkező játékosok a megyei bajnokságban nem szerepelhetnek. Így a női bajnokságban a tavalyi győztes Eötvös DSE a harmadik csapatával indul és a fiatalok segítségével próbálják az utóbbi években megszerzett elsőségüket megtartani. A szintén jó utánpótlás-neveléssel rendelkező – tavalyi ezüstérmes – hajdúszoboszlói Dominó DSE elveszett labdát nem ismerő játékosai a tavalyi bajnokságban kellő rutint szereztek, ezért ők is az aranyérem esélyesei. A tavalyi bronzérmes Balmazújváros két NB I-et is megjárt játékossal indul a szezonnak, Mezősi Tímea és Harangi Zsuzsa szereplése őket is az esélyesek közé emeli. Ezúttal az OEC (Orvos- és Egészségtudományi Centrum) együttese is indít csapatot a bajnokságban. Az orvostanhallgatók valószínűleg intelligens, célratörő játékot fognak nyújtani, ráadásul az ő nevezési listájukon szerepel a bajnokság „legnagyobb neve”, Lombos Lívia, aki 2005-2011. között a Vasas SC – a jelenlegi bajnok és kupagyőztes - élvonalbeli játékosa volt. Valószínűleg érdemes lesz a várhatóan izgalmas mérkőzésekre kilátogatni. A csapatok megállapodása alapján a hölgyeknél mind a négy helyszínen egy teljes kört rendeznek.

A férfiaknál a megyei bajnoki címre esélyes csapatok játékereje vetekszik némelyik NB I-es gárda játékerejével. (Az más kérdés, hogy ezek a játékosok miért nem az NB I-ben játszanak.) A tavalyi bajnok Vegyipari játékoskerete impozáns, a röplabdát szeretőknek talán elég Kerti Gábor, Puskás Gergely, Nagy Márton vagy Kőnig Szabolcs nevét említeni. A tavalyi ezüstérmes, tavalyelőtti bajnok HTE-DEGYFK az elmúlt szezonban is nagyon megszorongatta a Vegyiparit, ráadásul most Balku Bálint, Tóth Attila és Berkes Zoltán is a böszörményieket erősíti. A Hajdúnánás a tőlük megszokott lelkes, erőteljes támadójátékot nyújtva szintén esélyes az éremszerzésre. Az Eötvös DSE küzdése arra lehet elég, hogy néhány játszmában megszorongassa ellenfeleit. Viszont várhatóan komolyabb szerepet fog kapni a néhány év után ismét nevező Hortobágy. A kiváló utánpótlás-nevelő település felnőtt együttesében korábbi ifjúsági válogatott illetve felnőtt NB I-es játékosok is neveztek, így többek között Való Tibort, Löki Attilát és Orosz Istvánt is újra a pályán láthatják az érdeklődők. A sorsolások és az eredmények - több más információ mellett - a http://hajduvolley.fw.hu honlapon találhatók.

A fentiek alapján rendkívül izgalmasnak ígérkező bajnokságnak új névadó támogatója van. Papik Szilárd, a Szi-Zo Sportüzlet tulajdonosa és Szombathy András, a Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség elnöke együttműködési megállapodást írtak alá, amely szerint a 2013/2014. évi Hajdú-Bihar Megyei bajnokság névadó támogatója a Szi-Zo sportüzlet. A megállapodás részeként a bajnokságban szereplő egyesületek minimum 10 % kedvezményben részesülnek a Szi-Zo sportüzlet által forgalmazott felszerelések vásárlása esetén.