hajdu bihar megyei felnott roplabda bajnoksag

Frissítve:
 

Feléhez érkezett a megyei bajnokság

A SZi-Zo Sport Hajdú-Bihar Megyei Felnőtt Röplabda Bajnokságban magas színvonalú mérkőzéseken küzdenek a csapatok az érmekért.

 

A versenykiírás értelmében a Nemzeti Bajnokság első és második osztályában játékengedéllyel rendelkező játékosok a megyei bajnokságban nem szerepelhetnek. Így a női bajnokságban a tavalyi győztes Eötvös DSE a harmadik csapatával indult és a fiatalokkal próbálnak minél jobb eredményt elérni. Ez eddig arra volt elég, hogy néhány játszmát és egy győzelmet arassanak. A szintén jó utánpótlás-neveléssel rendelkező – tavalyi ezüstérmes – hajdúszoboszlói Dominó DSE elveszett labdát nem ismerő játékosai a tavalyi bajnokságban kellő rutint szereztek. Szinte minden mérkőzésen volt olyan játszma, amelyben szépen teljesítettek. Egyelőre ők is egy győzelemmel állnak és csak a jobb játszmaaránnyal előzi meg őket az Eötvös DSE. A tavalyi bronzérmes Balmazújváros az NB I-et is megjárt Mezősi Tímeával indult a szezonnak. Eddig négy győzelemmel és két vereséggel a tabella második helyén állnak. Ezúttal az OEC (Orvos- és Egészségtudományi Centrum) együttese is indított csapatot a bajnokságban. Az orvostanhallgatók az első két fordulóban intelligens, célratörő játékot nyújtottak, pontveszteség nélkül állnak a táblázat élén. Őket erősíti a bajnokság „legnagyobb neve”, Lombos Lívia, aki 2005-2011. között a Vasas SC – a jelenlegi bajnok és kupagyőztes – élvonalbeli játékosa volt.

A férfiaknál a megyei bajnoki címre esélyes csapatok játékereje vetekszik némelyik NB I-es gárda játékerejével. (Az más kérdés, hogy ezek a játékosok miért nem az NB I-ben játszanak.) A tavalyi bajnok Vegyipari játékoskerete impozáns, a röplabdát szeretőknek talán elég Kerti Gábor, Puskás Gergely, Nagy Márton vagy Kőnig Szabolcs nevét említeni. A tavalyi ezüstérmes, tavalyelőtti bajnok HTE-DEGYFK az elmúlt szezonban is nagyon megszorongatta a Vegyiparit, ráadásul most Balku Bálint, Tóth Attila és Berkes Zoltán is a böszörményieket erősíti. A Hajdúnánás a tőlük megszokott lelkes, erőteljes támadójátékot nyújtva szintén esélyes az éremszerzésre. Az Eötvös DSE küzdése arra lehet elég, hogy néhány játszmában megszorongassa ellenfeleit. Az viszont már az első mérkőzések után kiderült, hogy komolyabb szerepet fog kapni a néhány év után ismét nevező Hortobágy. A kiváló utánpótlás-nevelő település felnőtt együttesében korábbi ifjúsági válogatott illetve felnőtt NB I-es játékosok is neveztek, így többek között Való Tibort, Löki Attilát és Orosz Istvánt is újra a pályán láthatják az érdeklődők. Szinte mindegyik eddig lejátszott találkozó magas színvonalú volt, de talán a többi közül is kiemelkedett a Hortobágy – Vegyipari mérkőzés, ahol a házigazdák 3:2-re legyőzték a tavalyi bajnokot.

 Jelenleg a tabellát a Hortobágy vezeti, második a Vegyipari, harmadik a Hajdúböszörmény, negyedik az Eötvös DSE, ötödik a Hajdúnánás.

 A sorsolások és az eredmények – több más információ mellett – a http://hajduvolley.fw.hu honlapon találhatók.

A ERDON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!